Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!

Vegetariánus élményeim, főként a mások konyháján

– többnyire pedig: a világ lehető legegyszerűbb ételei, viccekkel fűszerezve


Nem kérdeztem ki apróra Éva nénit a hozzávalók felől, szerintem az alábbiak voltak benne:

hagymaduda (5-6 cm-esre aprítva)
lestyán (jó bőven, ez Éva néni kedvenc fűszere)
petrezselyemzöld
só, bors, pici paprikapor, olaj.

Éva néni főzéskor nem savanyította, én evéskor kefírt kevertem hozzá.

A hagymadudaleves nekem nagyon ízlett – sajnos képet ezalkalommal nem készítettem, majd a következő dudaszezonban.

A hagymás-dudás vicc ritka, mint a fehér holló, egyet viszont mégiscsak találtam – említettek egymástól tisztes távolságra állnak benne:

- Mi a különbség egy skót duda és egy hagyma között?
- Senki nem sír, amikor feldarabol egy skót dudát.

Hagymás eset
- Mi lesz az eredmény, ha hagymát eszel babbal?
- Könnygáz!…

Nincsenek címkék

Bálmos

Gyermekkoromban meg sem kóstoltam, riasztott a savó erjedt illata. Már túl voltam a harmincon, amikor végre rászántam magam – és persze „nem csalódtam”, tényleg ehetetlen volt.
Az első falat.
Vendégségben voltam ugyanis, s a háziasszonyt, kedves ismerősömet megbántani nem akartam, kanalaztam hát tovább, az apró falatokat hosszasan forgatva a számban – s csodák csodájára, evés közben valóban megjött hozzá az étvágyam.
Azóta én is készítem, ha maradék aludttejem van itthon, így:

az aludttejet lassú tűznél felforrósítom, sózom, belekeverem a kukoricalisztet és kevés grízet (anyukám mindig grízzel főzi a puliszkát), és folytonos kevergetés közben addig főzöm, amíg puffogni-pöfögni nem kezd, majd elzárom alatta a tüzet, és a fazekat lefedem, hogy a kukoricaliszt tovább degedjen. Hogy mennyi a liszt és mennyi a folyadék? Úgy egy a kettőhöz, egy a háromhoz arányú. A puliszkától eltérően, a bálmoshoz vajat, olajat nem teszek, az aludttej többnyire elég zsíros.

Mórickás vicc, innen:

Hittan órán Mórickától azt kérdezik:
- Mondd csak Móricka, ki kísértette meg az Úr Jézust?
Hátulról súgnak neki, hogy sá, sáááá…
Mire Móricka:
- Sándor tiszteletes Úr!
A pap már nagyon mérges, és gondolja, még egy esélyt ad:
- És hogy mondta az Úr Jézus: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem …
- Hát nálunk mikor nincs kenyér, akkor puliszkát eszünk.

Nincsenek címkék

Olcsó túrós

Az eredeti receptet Éva nénitől hallottam – szóval, „hallás után” tanultam meg, hát nem is lett olyan, mint az övé, amikor kóstoltattam vele, rá sem ismert, viszont ízlett neki (mindannyiunknak).

Hozzávalók:

túró (bármilyen)
zsiradék (szerintem a vaj a legjobb, de lehet kombinálni a margarint és a zsírt)
liszt

tejfel (jobb) vagy kefír
esetleg: köménymag, mák, dinsztelt káposzta vagy körözött

Az olcsó túróst lehet „simán”, amolyan sós ropogtatnivalónak készíteni, de meg is lehet tölteni. (Egy alkalommal vicces papírgalacsinokat tettem a sütik közepébe, a társaságban annak is sikere volt :) .)

A zsiradékot, ha kell, tűzön megolvasztjuk, majd félrehúzzuk, belekeverjük a túrót, majd a lisztet (tejfellel, vízzel szaporítható). A masszát sózzuk, továbbá köménymaggal vagy mákkal ízesíthetjük. Kisebb gombócokat formálunk belőle. Ezeket megtölthetjük (én körözöttest és káposztásat is készítettem), viszont ha úgy döntünk, hogy simát sütünk, ezt szó szerint is kövessük: a gombócokat lapítsuk szét, hogy könnyebben átsüljenek (növesztőszer, pl. szódabikarbonát nem kell bele, a túrótól a liszt amúgyis dolgozik kicsit, egyébként pedig a szódaportól a túrós massza keserű lesz).

A „simát”, vagyis a tallért mutatósnak nem nevezném, viszont ropogtatnivalóként nagyon jól bevált.

A viccet innen emeltem, a reklám nélkül:

A szőke nő bemegy a boltba:
- Fél kiló túrót kérek!
- Szőkéket nem szolgálunk ki!
Másnap a szőke visszatér, de most már barnára festett hajjal.
- Fél kiló túrót kérek!
- Szőkéket nem szolgálunk ki! – hangzott ismét a válasz.
Harmadnap szintén ez történt, szőke most már feketére festve ment be a boltba, de az eladó válasza ismét ugyanaz volt.
- Mondja, miért nem hajlandó kiszolgálni?
- Mert ez egy elektronikai szakbolt.

Nincsenek címkék

„Fokhagymajonéz”

Ha jól készítjük, igazi ínyencség.

Hozzávalók:

fokhagyma

méz
mustár
olaj

A fokhagymát apróra vágjuk, sóval szétnyomjuk, pici mustárt és mézet keverünk hozzá, majd kikeverjük olajjal, óvatosan, mint a majonézt. Időnként egy-két csepp vizet adunk hozzá, hogy az olajat felvehesse. Egy idő után zselészerű anyagot kapunk belőle, ezután már nemigen érdemes szaporítani, mert hamar elvágódik.

Kis tálban ajánlott szervírozni. Kísérletező kedvű vendégeink salátájukat ízesíthetik vele, sajtszeletre kenhetik, vagy kenyérre, mint a lekvárt.

Vegetariánusoknak ajánlom a különleges fokhagymás szendvicset: kihűlt pirítósra fokhagymamajonézt kenünk, erre paradicsom- és uborkaszeleteket, saláta- és olajbogyócsíkokat halmozunk. Ízorgia!
Vicc nélkül.

Nincsenek címkék

Diós kenőke

Ez a recept szintén nem az én agyszüleményem, bár arra már nem emlékszem, hol is találtam az eredetit. Csak arra, hogy abban élesztő is volt. Annakidején, amikor először készítettem ezt a magos ételt, én is tettem bele, de… szóval, keserű volt, az is maradt, akármivel is próbáltam ellensúlyozni az élesztő hatását.
Mára a receptem „letisztult”.
Annakidején napraforgómaggal, szezámmaggal készítettem, most egyéb olajosok voltak itthon.

Hozzávalók:

darált (pörkölt) dió
esetleg kendermag (de enélkül is finom)
vaj, esetleg olaj
valamilyen gabonapehely
kukoricaliszt
pici hagyma, fokhagyma

pici őrölt bors
esetleg petrezselyemzöld

Arányokról most sem tudok beszámolni. A lényeg az, hogy a dió és a vaj aromája domináljon, ezért minimális hagymát és fokhagymát használok hozzá – valahogy úgy, mint anyukám a húsleveshez: csakis azért, hogy „kiadja az ízét”.

A gabona benne egyaránt kötő- és „ízlazító” anyag. A kukoricaliszt talán jobban köt, viszont ha csak azt használom, ízben elnyomja a finom olajosokat.

A hagymát apróra vágom, olajon/vajon pici sóval, vízzel megpárolom. Ezután beleteszem az őrölt diót, az őrölt gabonapelyhet (kávédarálóban szoktam ledarálni), annyi vajat keverek még hozzá, hogy kellően zsíros és finom vajas ízű legyen, belekeverem a kukoricalisztet, és annyi vizet, amennyitől a máléliszt kidagad (és a massza krémszerű lesz – már amennyire ettől a darabos keveréktől ez elvárható). Folytonos kevergetés közepette „főzöm” (nem kell puffognia, mint a puliszkának). Amikor az állaga nagyjából megfelelő, fűszerezem, belekeverem a hántolt kendermagot, majd leveszem a tűzról, és fedő alatt hagyom, hogy lassú hűlés mellett tovább dagadjon.

Megintcsak rendőrviccet találtam (a rend őreitől ezúton kérek elnézést), egyébként nagyon szende:

Két rendőr beszélget:
- Te mivel eszed a tésztát?
- Rádióval.
- Hogyhogy?
- Tudod, az asszony mindig megkérdezi, hogy: kérsz rá diót?

Nincsenek címkék

Az én tzatzikim

Ezt a receptet már több mint tíz éve csinálom, annakidején egy ismerősömtől tanultam – szóval, semmi „saját” nincs benne, de annyi idő óta a magaménak érzem.
Azért is kedvelem, mert bár sima, azért kellően fűszeres, s mégsem oly erős illatú, mint általában a fűszeres ételek.

Hozzávalók:

tehéntúró
uborka
tejföl (kövérebb fajta)
kapor

Adagokat nem írok, minthogy szemre vágok bele én is mindent. Tejföl helyett kefírt, aludttejet nem ajánlok, ezekből ugyanis kicsapódik a savó, ettől a tzatziki vizes lesz – nem túl guszta látvány. Azonkívül a zsírosabb tejföl adja meg a finom ízét.

Az uborkát egészen apró kockákra vágom, az összetört túróhoz keverem, tejfellel „simítom” (minthogy ezt simára keverni nem lehet, csakis „sima ízűre”), fűszerezem. Kígyóuborkát és csemegeuborkát egyaránt lehet hozzá használni, én nem hámozom meg (egyébként: soha!).

A kaporral nem spórolok, ugyanis a són kívül ez az egyetlen fűszer a tzatzikiben – az uborka és a tejtermékek egyébként is „szeretik”. (Ha pikánsabbra akarom igazítani, a kapor egyrészét pici szétnyomott fokhagymával helyettesítem, dehát ennek mindenképp érzik az illata.)

Ha vendégeknek szervírozom, paradicsomba (abba a fenséges ízű hóstáti „lilába” sajnos már nem, bár tíz évvel ezelőtt még kapható volt) vagy paradicsompaprikába, paprikaszeletbe töltöm – ezek édes íze kiválóan ellenpontozza a tzatziki fűszereit (a csípős ide nem hiányzik).
S mit tagadjam, a színösszeállítást is imádom. :)

Találtam egy szalonképes uborkás viccet (ami nem általában a férfiakat, „csupán” a rendőröket froclizza):

- Miért nem eszik a motorosrendőr uborkát?
-?
- Mert nem fér bele a feje az uborkás üvegbe.
- S miért hord átlátszó bukósisakot?
-?
- Mert mégis uborkát evett…

Nincsenek címkék

Hamis vadas

Előbb franciasalátáról volt szó, ennek apropóján született ez a bejegyzés. Ezúttal eltérek a „szabáltól”, mert a vadasom ugyan zöldségétel, de éppenséggel nem vegetariánus, édesanyám húslevesének a főtt zöldségéből készült.

A májam már kezdett tiltakozni a zsíros ételek ellen, hát úgy döntöttem, a rámeső zöldségadagból majonézes boeuf-saláta (azaz franciasaláta) helyett (a leveszöldségből mindig azt szoktunk készíteni) most valami egyebet körítek.

Kevés hagymát pároltam, belekevertem a villával összetört gyökérzöldséget (murok, petrezselyem, zeller), borssal, babérlevéllel, pici ecettel és „még picibb” cukorral ízesítettem, végül tejfelesen behabartam. Főtt makarónival ettem, finom! Éva néni a tőlem kapott kóstolót kenyérre kenve, hidegen tálalta a családnak, elmondása szerint annak is sikere volt.

Szójáték, innen:

- Mi a legjobb zöldség?
- ???
- BESTZELLER.

Nincsenek címkék

Salátafőzelék

Pár hónapos szünet után újra jelentkezem, „képtelenül”. „Krumplim” ugyanis (a mobilomat becéztem így) felmondta a szolgálatot.

És ha már blog, legyen blog, azaz napló – most tényleg nem a recept a fontos, hanem inkább az eset (de valójában a vicc :) , ezt nem hagyhattam ki).

Éva nénitől kaptam egy adag endíviát. Sejtettem, hogy keserű lesz, úgyhogy kétszer is leforráztam, aztán pici olajon megpároltam…. Még mindig keserű volt, ettől kicsit elszomorodtam. A levét harmadszorra is leöntöttem, aztán lesz, ami lesz jelszóval elkészítettem a főzeléket, sóval, pici borssal, kaporral és kevés apróra vágott fokhagymával fűszerezve, paprikás-tejfeles habarással.

Mit mondjak: anélkül a minimális keserűség nélkül ízetlen lett volna. :)

Anyám imádta, azóta rendszeresen készítem – nemcsak salátából, hanem karalábé- és egyéb ehető levelekből is.

Na jó, jöjjön a lényeg, azaz a „salátás” vicc – igazán pikáns, innen másoltam:

Egy birkatenyésztőnek segítségre van szüksége a kosok heréléséhez, ezért felvesz egy segédmunkást. A munkás francia, magyarul csak keveset beszél, de nagyon jó munkaerő.
Első nap sikeresen kiherélnek 14 kost. A francia munkás kidobná az eltávolított darabokat, de a gazda rákiált:
- Hé, ki ne dobd! A feleségem megfőzi, meglátod, nagyon ízletes. Mi birkasalátának hívjuk.
Munka után a francia segédmunkás meg is kóstolja, tényleg nagyon finomnak találja.
Következő nap 16 birkát kasztrálnak, és este megint belaknak a „birkasalátából”.
Harmadnapra elfogynak a birkák, ezért a gazda hamarabb hazaküldi a segédmunkást a feleségéhez. Amikor a gazda is hazaér, sehol sem találja a nemrég felvett francia segéderőt. Kérdi a feleséget, hogy nem tudja hol lehet?
- Tudod apjuk – mondja az asszony. – Ez volt életemben a legfurcsább dolog. Megkérdezte, mi lesz vacsorára. Mondom neki, hogy mivel elfogytak a birkák, ezért ma változik a menü, és inkább franciasaláta lesz vacsorára. Erre felordított, és úgy elszaladt, mint a szél!

Nincsenek címkék

A szójatej készítésének módját a pünkösdista egyház által szervezett vegetariánus főzőtanfolyamon tanultam, anno… Azóta készítem, bár többnyire csak alkalmanként, és nem magamnak, hanem inkább ajándékba: diétázó vagy vegetariánus barátaimnak. Az eredeti receptben egy adag szójadarálékhoz öt adag vizet kevernek, én csak hármat teszek hozzá, mert ugye a tej akkor az igazi, ha „jó kövér”. A szójatej ugyan önmagában fogyasztva nem olyan finom, mint a tehéntej, nem olyan „dús”, inkább kicsit „vízízű”, de „kakaókávé” készítéséhez, neszkávéhoz vagy pótkávéhoz (gabonakávéhoz) nagyszerűen használható. Hűtőben kell tartani, ugyanis a szója nagyon romlékony. Túl sokáig (hetekig) ne tároljuk. Felhasználásának egyetlen titka van: nem szabad felforrósítani, csak óvatosan melegíteni, mert különben megtörténhet, hogy kicsapódik – ez azonban nem jelenti azt, hogy a „tej” megromlott volna, a tehéntejtől eltérően. Ha citromot teszünk bele, ugyanúgy kicsapódik, mint a rendes tej, túrós állagúvá válik (így készül a tofu, amit azonban nem készítek, szerintem nem érdemes „elrontani” az amúgy is kicsit babrásan készülő szójatejet – a tofut különben sem kedvelem).

Tehát a recept:

Hozzávalók:

1 csésze szójabab
3 csésze víz
5 dkg kókuszreszelék (ízesítésre használhatunk vanília- vagy mandulaesszenciát is, valószínűleg mandulát is, bár én azzal nem próbálkoztam).

A szójababot váltott vízben jól megmosom (amit a piacról vásárolok, az rendszerint nagyon koszos), majd annyi hideg vizet öntök rá, hogy ellepje. Hagyom, hogy jól megszívja magát vízzel, maximum pár óra hosszat, fél napnál még télen sem többet (mint említettem, a szója nagyon hamar romlik). Ha nincs időm aznap elkészíteni a tejet, áztatás után a szóját újra leöblítem hideg vízzel, és hűtőbe teszem felhasználásig.

A megpuhult szójababról leöntöm a felesleges vizet, és húsdarálón átdarálom (ha nem sietek, akkor kétszer, hogy jobban kiázzon, s hogy később a darából készült fasírt is finomabb legyen).

Egy adag darálékhoz három adag hideg vizet öntök, és félórát hagyom ázni. Ezután leszűröm, és a levet főni teszem. Lassú tűznél főzöm, akárcsak a tejet, közben kevergetem is, mert odakaphat. Amikor már jó forró, hozzáadom a kókuszreszeléket, és folytonos kevergetés közben szinte forrásig hevítem. Főzni nem érdemes. Ezután hűlni hagyom, majd leszűröm. Üvegben, esetleg műanyag palackban tárolom a hűtőszekrényben.

A „tejecske” így néz ki:

IMG0296A jav

Készítettem belőle kakaóskávét, neszkávét, gabonakávét. Azért van ilyen kevés a csészében, mert mire észbekaptam, hogy a recepthez fényképeket kell készíteni, már csak erre a három miniatűr adagra maradt tejből. Alább a kakaóskávé (az instant- és a gabonakávé hasonlóan jól oldódik a szójatejben):

IMG0303A jav

A leszűrt kókuszreszeléket és a szójadarát is hasznosíthatjuk, az alábbiak szerint.

Szójafasírt

Én kényelemből egybefasírtot készítek a darálékból, de az olajban kisütött sokkal jobb, a szójafasírt ugyanis akkor a legfinomabb, ha kicsit „pörkölt” az íze.

Ha a fasírt felerészt húsból készül, tapasztalatom szerint a konvencionális ízlésűek is elfogyasztják – különben csak azok, akiknek „határozott táplálkozási elveik” vannak. Ha a szóját hússal keverem, a fasírtot ugyanúgy készítem, mint rendesen, csak intenzívebben ízesítem, és a masszából apró golyócskákat szaggatok, hogy jól átsüljön.

Ha hús nélkül készítem, a következőket keverem a szójadarálékhoz: tojás, prézli, paradicsompaszta, ha van otthon, a porpaprika mellé paprikapaszta, só, bors, petrezselyemzöld, darált köménymag, esetleg kevés majoránna – ez a „kevés” nem csipetnyit jelent, inkább kávéskanálnyit, a többi fűszert pedig kifejezetten bőven kell adagolni, a szója ugyanis semleges ízű, ugyanakkor nagyon tömény (ezért prézlivel, kenyérrel vagy főtt krumplival rendesen „higítani” ajánlott). Szeletelve így néz ki:

IMG0167A jav

Kókuszos teasütemény

10 dkg vaj (nem kell felmelegíteni, én margarinnal helyettesítettem)
15 dkg liszt
5 dkg kókuszreszelék
5 dkg cukor
reszelt citromhéj (én ezt citrom-, narancs- és mandulaesszenciával helyettesítettem, jó bőven adagolva)
1–2 evőkanál víz (ezt elhagytam, a leszűrt kókusz és az esszencia elég „vizes” volt)
1 tojássárgája.

A lisztet elkevertem a cukorral, majd elmorzsoltam benne a vajat. A kókuszba belekevertem a tojássárgáját és az esszenciákat, majd a kókuszos egyveleget eldolgoztam a lisztessel. A tésztát pár óra hosszat pihentettem szobahőmérsékleten, majd – szokásom szerint – nem nyújtottam ki, hanem apró, kb. 2 cm átmérőjű golyóbisokat formáztam, és a tenyeremben szétlapítottam. Előbb lassú, majd közepes tűzön sütöttem. Kicsit keményre sikeredett, de az íze nagyon finom. Így néz ki:

IMG0293A

Tejes vicc van „hideg”, „meleg” és „fűszeres” is:

Anyu, anyu, megjött a tejes bácsi, van nálad pénz vagy megint menjek ki játszani?

– Jean, altassa el a tehenet.
– Minek, uram?
– Aludttejet akarok inni.

– Jean, dugja be a tehén farkát a konnektorba!
– Minek, uram?
– Forralt tejet akarok inni.

Nincsenek címkék

Tésztáját az „egyszerű poronyó almás” receptje szerint készítem (receptjét itt találtam meg). Én a fele adagot készítettem el, az alábbiak szerint.

Hozzávalók:

másfél csésze liszt
fél csésze zsír vagy fél margarin (én margarint használtam)
két kanál cukor (lehet több is, ízlés szerint),
1 mokkáskanál sütőpor
annyi tej vagy tejföl (utóbbit használtam), amennyit felvesz, hogy a tészta nyújtható legyen, de nem túl kemény.

A tésztát kettéosztom, kinyújtom. A nagyobbik felével kibélelem a tepsit, a kisebbik lapot a töltelékre borítom, villával megszurkálom, sütés előtt és félidőkor is megkenem olajjal a tetejét.

Almás töltelék

A fenti adaghoz jó félkiló–kilónyi almából készítem a tölteléket.

Én az alma hámozásával, reszelésével, dinsztelésével nem szoktam bíbelődni. Az almákat megmosom, négybe vágom, kicsumázom, majd a negyedeket felkockázom – kettőbe-háromba vágom. A megtisztított, felvágott almát egy nagyobb lábosfazékba teszem, fahéjjal jól megszórom, pici vizet öntök alája, és sütőben „megrottyantom”. Ez a művelet abból áll, hogy a(z esetleg előmelegített) sütőbe az almás edényt berakom, kb. negyedóra hosszat hagyom benn (eközben az alma nemigen sül meg, inkábcsak szárad, közben kevergetni sem kell), majd elzárom a tüzet, és az edényt bennhagyom a sütőben (akár órákra is – ezalatt „rottyan meg” az alma benne).

Ha közben az alma levet enged, ezt leöntöm, hogy ne szalonnásítsa az alsó lapot. A tészta tetejét viszont ezzel a finom fűszeres, édes sziruppal meg lehet kenni.

Az almát rottyantás után ízlés szerint cukrozhatjuk, keverhetünk bele mazsolát, diót – szerintem a pite enélkül is finom.

Krém

A krémestészta krémjét készítem, a következőképp:

a fenti adaghoz 3–4 tojásfehérjét kétszer annyi (6–8) kanál cukorral, késhegynyi sóval kemény habbá verek.

Külön kb. egy-másfél kanál lisztből és fél deci vízből pépet készítek. Mikor a pép „megzselésedett”, leveszem a tűzről, és folytonosan kavargatva hűtöm. Kevés vaníliaesszenciát keverek hozzá, s mikor majdnem szobahőmérsékletűre hűlt, apránként hozzákeverem a tojások sárgáját is. Tulajdonképp elegendő egy tojássárgája, én a pitéhez egy tojást török fel, a habhoz ezen az egyen kívül maradék tojásfehérjét szoktam használni (nálunk többnyire van, elég gyakran készítek majonézt). Előbb a pépbe keverek óvatosan egy-két kanál habot, majd az így lazított pépet a többi habhoz vegyítem.

A lapot sem az almásnál, sem a krémesnél nem szórom meg sem prézlivel, sem grízzel, ugyanis elég száraz, a töltelékben levő nedvesség fogja majd megpuhítani sütés után.

A pitét előmelegítetlen sütőben, előbb lassú, majd közepes tűznél sütöm tűpróbáig. Miután kihűlt, nájlonzacskóba csomagolom, hogy ne száradjon ki.

Csak a krémes pitét fényképeztem le, így néz ki:

IMG0288A b

És a szokásos vicc. Az alábbi tavaly télen volt sláger, bizonyára emlékeztek még rá:

– Beteg?
– Igen.
– Há1eN1 almát.

Nincsenek címkék

régebbi bejegyzések >>